Az alábbi levél a BKV-figyelő blogról származik, a levelet a levélíró a BKV-figyelő blognak írta, mégis úgy érzem, hogy a levél tartalma alapján itt is helye van a blogon:
Kedves BKV-figyelő!
Szeretnék egy jelentéktelen, de mégis pozitív történetet megosztani veletek, ne csak a sok panasz érje a BKV dolgozóit. Általában minden hétköznap reggel a 18-as villamost választom, hogy bejussak a munkahelyemre. Így történt volna ez ma is, ha a döbbenetből felocsúdva kicsit jobban odafigyelek.
„Hátulról” közelítettem a 18-as felé, a 4-6-os síneknél jártam, amikor már láttam, hogy indexel, mindjárt indul: keserű mosollyal konstatáltam, hogy esélyem nem lesz elérni – nem vagyok hajlandó ebben a melegben gyorsítani a lépteimen. Mellettem még egy srác jött, ő elkezdett szaladni és fel is szállt rá, én battyogtam egyedül tovább. Magamat nyugtatgatva gondoltam nem fogok egy kiba… villamos után szaladni, majd megyek 61-essel. Már a 18-as villamos felénél jártam légvonalban, amikor még mindig bent állt, indexelt és zúgott az ajtójelzője. Odanéztem és csodálkoztam, hogy miért nem indul már, hiszen rajtam kívül a környékén sem volt senki. Battyogok tovább, amikor csengetett is egy rövidet, akkor döbbentem rá, hogy rám várt, szálljak fel. Erre én mit csináltam? Mentem tovább a 61-eshez.Azért magamban elkönyveltem, hogy mennyire nagyon-nagyon jó fej volt a vezető, hogy meg akart várni… Csak egyszerűen nem mertem az ajtó felé közelíteni, mert már épp eleget láttam, hogyan csapják be az ajtót más villamosvezetők a szaladó emberek előtt
Ez a 18-as elment nélkülem, mégis nagyon jól indult a napom az illető villamosvezető miatt, még ha nem is éltem a lehetőséggel. :-)
Köszönöm! Isti
